Bántalmazásnak, traumatizációnak tekinthető minden olyan esemény, történés, amely során egy személy erőszakot és kárt szenved el. 

Ez az erőszak nem csak fizikai erőszak, testi sérülésekkel járó tettlegesség lehet, hanem számos más formában is megnyilvánulhat. Érzelmileg is lehet bántalmazni egy másik személyt – és a lelki sebek lehetnek éppoly fájóak, mint a testi sérülések! Bántani lehet verbális úton is, például amikor sértő, csúnya, trágár szavakat használunk, kiabálunk a másikkal. Szexuális bántalmazás az, amikor valakit bármilyen szexuális tevékenységbe belekényszerítenek anélkül, hogy ő azt akarná, és egyértelmű beleegyezését adná. Az elhanyagolás is bántalmazásnak számít, legyen az fizikai vagy érzelmi elhanyagolás. Az érzelmi elhanyagolás különösen a gyermekekkel szemben gyakori bántalmazási forma: fizikai elhanyagolás során nincsenek biztosítva – a szülő(k)/nevelő(k) által – a gyermek egészséges, normális fejlődéséhez szükséges feltételek (pl. meleg étel, megfelelő öltözet, fűtés a lakásban, iskoláztatás, stb.), érzelmi elhanyagolásnál a szülő(k)/nevelő(k) – bár biztosítják a tárgyi-anyagi szükségleteket –, az érzelmi odafordulás, az empátia, a gyermek érzelmi világával, érzelmi igényeivel való törődés hiányzik. Szintén traumatikus hatású az, ha valaki szemtanúja lesz egy másik ember bántalmazásának, balesetének, és az is, amikor valaki egy természeti katasztrófa vagy egyéb szörnyűség nézőjévé, szemtanújává válik. Ezek a traumatípusok sok esetben nem önállóan fordulnak elő, hanem halmozottan vannak jelen egy ember életében, azaz sok esetben egy ember egy időben vagy egymást követően több bántalmazási formát szenved el, ezt nevezzük komplex traumatizációnak.

Felitti és munkatársai 1990-es évekbeli kutatásukban 10 db traumatizáló bántalmazási típust különböztettek meg és vizsgáltak. Ők a következő 10 típust nevezték meg: fizikai bántalmazás, érzelmi bántalmazás, szexuális bántalmazás, fizikai elhanyagolás, érzelmi elhanyagolás, szülő ellen elkövetett erőszak szemtanúsága, szerhasználó családtaggal való élés, mentális betegséggel küzdő családtaggal élés, börtönviselt családtaggal élés, de traumatizáló hatást tulajdonítottak a szülők válásának/különélésének is.

Bántalmazás történhet bármilyen közösségben. A bántalmazás színtere lehet akár a család (sőt valójában sajnos a családon belüli bántalmazás az egyik leggyakoribb bántalmazási forma). Nem ritka a bántalmazás az iskolában (bullying) és a munkahelyen sem (mobbing), de előfordulhat bármelyik intézményben is (intézményi erőszak). Párkapcsolaton belül is megjelenhet a bántalmazás, akár fizikai, akár érzelmi erőszak útján. Az online tér is sajnos számos lehetőséget biztosít a bántalmazásra (például sértő üzenetek, videók, retusált képek küldözgetésével, folyamatos zaklatással), ezt cyberbullyingnak nevezzük.

LMBTQI személyek is elszenvedhetnek bántalmazást, sőt kutatások szerint körükben sajnos gyakoribb is a bántalmazás előfordulási aránya. LMBTQI egyének lehetnek a bántalmazás céltáblái bármelyik előbb említett közösségben, intézményben. Például egy LMBTQI serdülő elszenvedhet durva bánásmódot, kiközösíthetik, csúfolhatják, gúnyt űzhetnek belőle, stb. az osztályközösségben, a kortárscsoportban, vagy egy LMBTQI felnőttet érhet bántalmazás a munkahelyén a kollégái által nemi identitása vagy szexuális irányultsága révén. 

Fontos leszögezni és szem előtt tartani, hogy minden embernek joga van a biztonsághoz, a korrekt, méltóságteljes, emberhez illő bánásmódhoz. Ez alapvető emberi jog, alanyi jogon jár mindenkinek. A bántalmazók és gyakran a szemtanúk is ezt figyelmen kívül hagyják, így a bántalmazással tulajdonképpen a másik ember jogait sértik. 

Sokan hajlamosak lehetnek arra, hogy megpróbálják a bántalmazást megmagyarázni, például a körülményekre hivatkozva, vagy a bántalmazót próbálják felmenteni annak élettörténetére, nehézségeire, személyes problémáira való tekintette. Az sem ritka, hogy a környezet az áldozatot hibáztatja – mondván, hogy ő váltotta ki viselkedésével a bántalmazóból az adott reakciót –, ez különösen ártalmas jelenség, amely a traumát is fokozza. Amennyiben bántalmazásról kapunk hírt, szerzünk tudomást, vagy akár az elkövetés szemtanúi vagyunk, fontos, hogy ne hunyjunk szemet a történtek felett, lehetőségeinkhez mérten tegyünk megfelelő lépéseket az áldozat segítése érdekében. Ha pedig áldozattá válunk, ne saját magunkat hibáztassuk, ne magunkban keressük a hibát, hiszen épp elég teher, hogy traumát éltünk át.

A bántalmazással tulajdonképpen a biztonságérzet rendül meg, a biztonságos világba vetett hit omlik össze teljesen, és emiatt igazán szörnyű ez a trauma. Még súlyosabb lehet a trauma abban az esetben, ha a bántalmazást közeli hozzátartozó, családtag, esetleg barát, ismerős követi el – ilyenkor az adott személyben is csalódik, teljesen bizalmát veszti az egyén. Ha a szülő/gondviselő követ el bántalmazást, arra kötődési traumaként is tekintünk, hiszen ilyenkor pont egy olyan embertől nem kapunk biztonságot és védelmet, akitől a leginkább várhatnánk. 

A bántalmazott áldozatnak a bántalmazás után az énképe megváltozik, saját értékességéről és szerethetőségéről való meggyőződése inog meg, vagy akár meg is semmisülhet.

Ha véget is ér a sajnos sok esetben folyamatos, hosszabb ideig tartó bántalmazás, és már testi-lelki biztonságban tudhatja magát az egyén, a traumatizáció hatásai akkor sem múlnak el nyomtalanul. A korai életévekben, gyermekkorban elszenvedett traumatizáció hosszútávon is érezteti hatását. Egy közel 17 000 fős mintát bevonó nagyszabású utánkövetéses vizsgálatban kimutatták, hogy a gyermekkorukban traumatizáltak körében felnőttkorban gyakoribbak az egészségkárosító szokások és rizikófaktorok (pl. dohányzás, alkoholizmus, kábítószerhasználat, promiszkuitás, fizikai inaktivitás, stb.), a mentális kórképek (pl. hangulatzavarok, szorongásos zavarok, személyiségzavarok) és a testi megbetegedések (pl. szív- és érrendszeri betegségek, metabolikus problémák, tüdőbetegségek, autoimmun kórképek) is. Ezek a hosszútávú, súlyos kimeneti következmények még inkább alátámasztják és felhívják a figyelmet arra, hogy a bántalmazás jelenségét komolyan kell venni, foglalkozni kell vele! 

Amennyiben bántalmazást szenvedsz el, fontos tudnod, hogy nem vagy köteles azt tűrnöd. Bátran kérhetsz és kérj is segítséget! Nem kell hallgatnod a bántalmazásról, nem kell titkolni azt, és nem kell védened a bántalmazót ezáltal! Ha teheted, és van rá lehetőséged, lépj ki az adott helyzetből, ezáltal megszakítva a bántalmazás ördögi körét, a folyamatos, újbóli előfordulását! Fordulhatsz olyan személyekhez, akikben megbízol és akik vélhetően segíteni tudnak, megadva számodra az érzelmi és a fizikai biztonságot. Bátran keresheted a Háttér Társaság szolgáltatásait is, ahol kifejezetten az LMBTQI+ egyének segítésére fókuszálunk. Különösen hasznos lehet ilyenkor számodra Jogsegélyszolgálatunk és Információs és Lelkisegély Szolgálatunk, melyet anonim módon telefonon, emailben, és akár chaten is elérhetsz.

Mint feljebb arról szó esett, az elszenvedett bántalmazás nyomai nem tűnnek el csak úgy maradéktalanul, hanem hosszabb távon is éreztethetik hatásukat (éveken, akár évtizedeken átívelően is). Célszerű pszichológussal is együttműködni, és amennyiben van rá lehetőség, traumafókuszú terápiára járni. Azért is nagyon fontos, lényeges, hogy merj segítséget kérni, és ne csak a bántalmazás néma, passzív elszenvedője legyél, hogy csökkentsd a bántalmazás hosszú távú negatív következményeit!

Ha pedig valakinek tudomására jut, vagy akár szemtanúja is egy másik ember bántalmazásának, kötelessége, hogy lehetőségeihez mérten segítse az áldozatot. Érthető, ha ilyen helyzetben valaki eszköztelennek érzi magát, de már az is hatalmas támogatás tud lenni, ha javasoljuk az áldozatnak a segítség felkeresését, akár iránymutatást is adva, hogy hova tud fordulni. Mindenképp fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a bántalmazást!